Történelem | Eveta

Az ügyfél által megrendelt anyagokat házi címére szállítjuk!

Istorijat

Történelem

Mi megállás nélkül fejlődünk, a kezdetektől fogva, vagyis a 2006. évtől, amikor is belekezdtünk a betonacél feldolgozásába. A 2009. évben  megindítottuk a Fert födémgerendák kidolgozását is, míg 2012-ben már bármilyen épület megépítéséhez szükséges építőanyag értékesítésével foglalkoztunk. A 2018. év folyamán beszerzések útján sikerült olyan eszközfelszereltséget teremtenünk, ami alkalmassá tesz bennünket minden fajta ásás elvégzésére, pl. alapok, pincék, medencék kiásására, de épület ledöntésére és a törmelék elszállítására is. Ezzel az egész szolgáltatás körét bezártuk, mivel nálunk el tudja intézni az épület ledöntését, a törmelék elszállítását, az alapok kiásását és a teljes építőanyag kiszállítását is.

Tudni illik, hogy az építőiparban, a minőség mellett a gyorsaság is  kulcsfontosságú szerepet játszik. Ez az oka annak, hogy a cégünk a minőségi szolgáltatás mellett nagy hangsúlyt fektet a kidolgozás és a szállítás gyorsaságára is, annak érdekében, hogy a vásárlóink gyorsan el tudják végezni a munkáikat.